Kivehető fogpótlás

Bár a páciensek zöme foghiánya rendezésére rögzített fogpótlást szeretne, előfordul, hogy ez különböző okokból kifolyólag nem lehetséges.A kivehető fogpótlás az ő számukra jelenthet megfelelő alternatívát.

Ez a típusú fogpótlás alapvetően két nagy csoportra osztható: egyik a részleges, másik a teljes. Az előbbi a foghiány maradék fogazat megléte, az utóbbi teljes fogatlanság esetén történő pótlására szolgál. Bár komfortfokozatuk a rögzített megoldásokhoz képest elmarad, olyan esetekben, amikor a maradék fogak száma vagy elhelyezkedése nem megfelelő, a szükséges számú implantátum nem biztosítható vagy egyéb okokból kifolyólag a rögzített fogpótlás nem elkészíthető, a kivehető megoldások választható alternatívát kínálnak. Annál is inkább, mivel az utóbbi idő fejlesztései ezt a területet sem hagyták érintetlenül. Olyan új anyagok és eljárások jelentek meg, amelyek a kivehető fogpótlás esztétikumát és viselési kényelmét jelentős mértékben javították. Mindezeknek köszönhetően a mai korszerű műfogak megjelenése akár a természetessel vetekedhet. A korábbi fémszínű rögzítő elemek pedig fogszínű és ún. micromechanikai változatokban is elérhetővé váltak. Így ma már korántsem álom csupán, hogy egy korszerű kivehető fogpótlás megfelelő stabilitással és viselési komforttal párosulva a rögzített megoldások esztétikumát kínálja viselőjének.

Dent-A-Lux - Fogpótlás, kivehető fogpótlás. Részletes fogpótlás és teljes fogpótlás.

Kapcsolódó cikkek

Lépésről lépésre: egy komplex fogimplantátum és csontpótlás története Kecskeméten. Nézze meg, hogyan spóroltunk hónapokat páciensünknek 3D tervezéssel!

Implantátum Esettanulmány

Egy komplex fogpótlás története – az alapoktól az új mosolyig Nagy örömmel számolunk be egy különleges, komplex fogimplantátum-csontpótlás-fogpótlás ellátásunkról, amit nemrég fejeztünk be. Büszkék vagyunk…

Tovább More
Dent-A-Lux

Fogorvosunk – Dr. Kőhalmi Tamás

Dr. Kőhalmi Tamás vagyok, a Dent-A-Lux Fogászat Kecskemét szívében található rendelőjének alapítója és vezető fogorvosa. 1994-ben végeztem a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvostudományi…

Tovább More
Egy 25 éve gyökérkezelt fog is igazolja, hogy a szakszerű gyökértömés tartós megoldás. Nem mindig kell foghúzás vagy fogimplantátum – a saját fog megmenthető és költséghatékonyabb.

Gyökérkezelt fog: tartós megoldás…

Sok páciens érkezik a Dent-A-Lux Fogászat Kecskemét belvárosi rendelőjébe azzal a kérdéssel:„Érdemes-e egy szuvas, fájdalmas fogat gyökérkezelni, vagy inkább húzzuk ki és pótoljuk fogimplantátummal vagy…

Tovább More
Fogorvosaink Kecskemét belvárosában 30 év tapasztalattal végeznek fogimplantátum és szájsebészeti kezeléseket. Dent-A-Lux Fogászat – prémium Straumann implantátumokkal, modern technológiával, biztonságosan és fájdalommentesen.

Fogimplantátum és csontpótlás világszínvonalon

A modern fogászat egyik legnagyobb vívmánya a fogimplantátum, amely természetes hatású, tartós és esztétikus megoldást nyújt a hiányzó fogak pótlására. Ha pedig a csontállomány nem megfelelő, csontpótlásra…

Tovább More
Dent-A-Lux

Fogak preparálása a modern fogpótlásokhoz

A modern fogpótlások tartóssága és esztétikai minősége nemcsak a felhasznált anyagokon és a korszerű technológián múlik, hanem azon is, hogyan készíti elő a fogorvos a fogakat a kezeléskor. A fogak preparálása,…

Tovább More
Kiemelt fogimplantátum és fogbeültetés akció Kecskeméten. Válasszon prémium Straumann és SGS csomagjaink közül, egyedülálló 3-szoros garanciával (ár, termék, beépülés)!

NAGY Fogimplantátum -Fogbeültetés…

Prémium Straumann és SGS csomagok 100% garanciával Találja meg az Önhöz illőt! Most csak az implantátum anyagköltségét fizeti - a teljes műtéti díjat mi álljuk!   1.: SGS Dental P5D fogimplantátum +…

Tovább More